2014. jún. 13.
A szerelem ezer arca (K.M. Smith)
Az ebook itt vásárolható meg:http://publioboox.com/hu_HU/a-szerelem-ezer-arca
„Vannak dolgok, amikről nem lehet beszélni.
Ami akkor is titok marad, ha elmondom minden részletét.
Csak megélni lehet és felidézni, hogy éljen bennem örökké.”
(Máray Sándor)
Részletek a könyvből
1.
"Gyerekkorom óta a színjátszás a mindenem. Színész akarok lenni, amióta az eszem tudom. Mindig játszok, mindig más akarok lenni, néha azért, mert a saját életem nem kínált elég izgalmat, néha azért, hogy kifejezzem mennyi érzés van bennem. Középpontban akartam lenni, tündökölni akartam, azt akartam, hogy imádjanak. Hogy értem gyúljanak ki a fények. A fényben állni és becsukott szemmel élvezni a tapsot… hányszor álmodtam már.
A színház számomra több volt, mint kellemes kikapcsolódás, vagy egy jó program.
A színház számomra több volt, mint kellemes kikapcsolódás, vagy egy jó program.
A színháznak számomra illata volt, és valamiféle megfoghatatlan hangulata.
Ezek a színek, illatok és arcok kísérték végig tinédzser éveim.
Így aztán senki nem volt meglepődve, amikor 17 éves koromban elkezdtem színjátszást tanulni, és megtanultam játszani, szerepelni, a testemmel bánni. Ahogy sűrűsödtek a fellépések, úgy kerestek meg egyre több ajánlattal, végül 25 évesen azon kaptam magam, hogy a színházban játszok, főszerepeket. És végre ott állok a fényben és becsukott szemmel élveztem a tapsot.
Így aztán senki nem volt meglepődve, amikor 17 éves koromban elkezdtem színjátszást tanulni, és megtanultam játszani, szerepelni, a testemmel bánni. Ahogy sűrűsödtek a fellépések, úgy kerestek meg egyre több ajánlattal, végül 25 évesen azon kaptam magam, hogy a színházban játszok, főszerepeket. És végre ott állok a fényben és becsukott szemmel élveztem a tapsot.
Az életem a színházról szól, délelőtt próbák, este előadás, aztán sörözés hajnalig Krisszel. Ő a legjobb barátnőm, egyszerűen olyan, mint én, és mégis más. Mint a borsó, meg a héja…
Péntek este van. A menetrend a szokásos: színház, Krisz, sör… jó kombináció. De ma este nem mi játszunk, hanem Ő. A színház újdonsült sztárja, a lányok álma és az enyém is. Megnéztük az előadást, Isten tudja hányadszor, ismét fergeteges volt és szexi. Na, meg a barátnője is, aki a Művész Kávézóban várja előadás után. – Megint együtt vannak. – néz rám Krisz lemondóan. Nem mintha ez Tomnak számítana, hisz köztudott tény, hogy egy jó kufircra mindig kapható, mindenkinek… csak nekem nem. Ebből sose csinált erkölcsi kérdést, én se csinálnék… Persze ismét reménytelenül szerelmes vagyok, és hiszem, hogy én leszek a NŐ az életében, aki majd megszelídíti… na, jó ezt még én sem hiszem el, de jó volt egy pillanatra megmártózni ebben a gondolatban."
2.
" Keserédes a sör a számban Krisz, barátok, füstös hely. Újra világot megváltunk, ma már többedszer. Beszélgetünk színházról, szerepekről, álmokról, harsányak és megbotránkoztatóak vagyunk, de nem érdekel, mert nekünk titkunk van.
Nevetésünkbe belehasít a telefonom csörgése, idegen női hang szólal meg.
- Katy Stevens?
- Igen, én vagyok. – felelem habozva. Körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor meghalt anyám második férje, aki angol volt, változtattam meg a nevem és vettem fel tiszteletből az övét. Mindig is őt tartottam az igazi apámnak, nem pedig anyám első férjét, aki 5 éves koromig élt velünk, majd lelépett egy fiatalabb nővel.
- Üdvözlöm, Laura vagyok az SP Castingtól. – Agyam szorgosan kutat a múltban, nevek, helyek után, ó igen már meg is van. Egy évvel ezelőtt jelentkeztem hozzájuk egy filmes munkára, akkor készítettek rólam egy portfóliót.
- A portfólióját kiválasztották Katy. – hadar tovább Laura, mint aki már sokadszor mondja el ezt a szöveget. – Egy maghallgatásra kéne menni. Tud most munkát vállalni?
- Persze – vágom rá gondolkodás nélkül.
- A meghallgatás holnap lesz Londonban.
- Tessék? – hitetlenkedek.
- Igen sajnos nekünk is csak most szóltak, de természetesen minden költségét állják. Tud így is menni?
- Hát… öööö… megoldom – hazudom, természetesen semmi dolgom nincs.
- Mit lehet tudni a válogatásról? – kérdezem kíváncsian.
- Ez egy amerikai egész estés nagyjáték film lesz, a címe Memory. A női főszereplőt válogatják most, erre hívták be önt is.
Jesszus egy amcsi film főszerepére… Lábamból kifut az erő, szédülök. Nagyon kell összpontosítanom, hogy oda tudjak figyelni a nőre. Gyorsan feljegyzetelem a fontos időpontokat, holnap reggel a reptéren, aztán Londonban várnak, taxival visznek a helyszínre.
Majd kiugrok a bőrömből, barátaim velem örülnek. Micsoda lehetőség, micsoda páratlan élmények és tapasztalatok, nem is számít a győzelem, az, hogy ott lehetek épp elég nekem. Elköszönök társaságomtól, pihennem kell. Persze egy szemhunyásnyit sem tudok aludni, annyira izgulok. Valamiért érzem, hogy páratlan nap lesz a holnapi! "
" Keserédes a sör a számban Krisz, barátok, füstös hely. Újra világot megváltunk, ma már többedszer. Beszélgetünk színházról, szerepekről, álmokról, harsányak és megbotránkoztatóak vagyunk, de nem érdekel, mert nekünk titkunk van.
Nevetésünkbe belehasít a telefonom csörgése, idegen női hang szólal meg.
- Katy Stevens?
- Igen, én vagyok. – felelem habozva. Körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor meghalt anyám második férje, aki angol volt, változtattam meg a nevem és vettem fel tiszteletből az övét. Mindig is őt tartottam az igazi apámnak, nem pedig anyám első férjét, aki 5 éves koromig élt velünk, majd lelépett egy fiatalabb nővel.
- Üdvözlöm, Laura vagyok az SP Castingtól. – Agyam szorgosan kutat a múltban, nevek, helyek után, ó igen már meg is van. Egy évvel ezelőtt jelentkeztem hozzájuk egy filmes munkára, akkor készítettek rólam egy portfóliót.
- A portfólióját kiválasztották Katy. – hadar tovább Laura, mint aki már sokadszor mondja el ezt a szöveget. – Egy maghallgatásra kéne menni. Tud most munkát vállalni?
- Persze – vágom rá gondolkodás nélkül.
- A meghallgatás holnap lesz Londonban.
- Tessék? – hitetlenkedek.
- Igen sajnos nekünk is csak most szóltak, de természetesen minden költségét állják. Tud így is menni?
- Hát… öööö… megoldom – hazudom, természetesen semmi dolgom nincs.
- Mit lehet tudni a válogatásról? – kérdezem kíváncsian.
- Ez egy amerikai egész estés nagyjáték film lesz, a címe Memory. A női főszereplőt válogatják most, erre hívták be önt is.
Jesszus egy amcsi film főszerepére… Lábamból kifut az erő, szédülök. Nagyon kell összpontosítanom, hogy oda tudjak figyelni a nőre. Gyorsan feljegyzetelem a fontos időpontokat, holnap reggel a reptéren, aztán Londonban várnak, taxival visznek a helyszínre.
Majd kiugrok a bőrömből, barátaim velem örülnek. Micsoda lehetőség, micsoda páratlan élmények és tapasztalatok, nem is számít a győzelem, az, hogy ott lehetek épp elég nekem. Elköszönök társaságomtól, pihennem kell. Persze egy szemhunyásnyit sem tudok aludni, annyira izgulok. Valamiért érzem, hogy páratlan nap lesz a holnapi! "
3.
"Reggel korán kelek, egyszerű farmer és egy csinos felső mellett döntök, hajam megmosom és kibontva hagyom, oldalt elválasztva, szépen omlik a vállamra. Leheletnyi sminkkel és anyám 10 tonna aggódásával indulok a reptérre.
Életembe először ülök repülőn, ami biztos nagyon izgalmas lehetne, ha nem lenne minden agysejtem lefoglalva a filmmel. Ízlelgetem a címét… Memory… és álmodom, nem is olyan nehéz álmodozni így ég és föld között szabadon szárnyalva. Álmodok vakuk villanásáról, tapsról, fényről, Hollywoodról, egy kis arany szobrocskáról… na, nem ez azért már túlzás.
- Miss Stevens? Kint várja önt a taxi.
Az autó tágas, igazi Londoni taxi. Beszállok, akár egy igazi filmsztár… elolvad lassan a képzelet és a valóság közti határ, ami valljuk be nálam sosem volt túl markáns. Valahol belül sürgető érzés tör rám, nekem nem elég ott lenni, nekem győzni kell.
Átsuhanunk a városon és megérkezünk a casting helyszínére. Jellegtelen épület, belül egy hatalmas előcsarnok, velem együtt alig vagyunk ötvenen… Jesszus Katy mégis mit képzeltél, hogy csak te leszel itt! Ötven szinte ugyanolyan lány, értem már, karaktert kerestek. Mindenki hosszú sötét barna hajú, barna szemű, amennyire meg tudom állapítani. Oda jön hozzám egy hölgy kezembe nyom egy sorszámot 32 és egy két oldalas szöveget.
- Körülbelül egy órája van a felkészülésre, kérjük, hogy a szöveget sajátítsa el ez idő alatt, majd annál az ajtónál fogják szólítani. Köszönöm!- és azzal már rohan is tovább.
Másfél óra telik el mire behívják az első embert. Nem tölt bent 10 percnél többet és már szólítják a következőt… hűha, megpörgetik rendesen. Gyűlik az izgalom bennem. Kicsit távolabb tőlem kb 10-15 lány beszélget azokkal, akik már voltak bent, én is oda osonok némi információért.
- Igen, komolyan mondom, hogy itt van Ő is. Bent ül a meghallgatáson. Ne is foglalkozzatok vele, nagyon bunkó. Telefonál közben, rád sem néz, épphogy visszaköszön, nem is figyel, csak egy pillanatra, amikor belépsz, mintha már ott eldöntené, és nem is érdekli, hogy utána mit nyújtasz. – mondja felháborodottan egy lány, többen is helyeselnek. Én csak nézek, kiről beszélnek ezek?
– Ettől függetlenül el kell ismerni, élőben még szebb, egyszerűen lélegzetelállítóan néz ki, basszus csajok, nem lehet rá haragudni. –most már tényleg érdekel, kiről van szó.
- Ti kiről beszéltek? – szólok közbe."
Életembe először ülök repülőn, ami biztos nagyon izgalmas lehetne, ha nem lenne minden agysejtem lefoglalva a filmmel. Ízlelgetem a címét… Memory… és álmodom, nem is olyan nehéz álmodozni így ég és föld között szabadon szárnyalva. Álmodok vakuk villanásáról, tapsról, fényről, Hollywoodról, egy kis arany szobrocskáról… na, nem ez azért már túlzás.
- Miss Stevens? Kint várja önt a taxi.
Az autó tágas, igazi Londoni taxi. Beszállok, akár egy igazi filmsztár… elolvad lassan a képzelet és a valóság közti határ, ami valljuk be nálam sosem volt túl markáns. Valahol belül sürgető érzés tör rám, nekem nem elég ott lenni, nekem győzni kell.
Átsuhanunk a városon és megérkezünk a casting helyszínére. Jellegtelen épület, belül egy hatalmas előcsarnok, velem együtt alig vagyunk ötvenen… Jesszus Katy mégis mit képzeltél, hogy csak te leszel itt! Ötven szinte ugyanolyan lány, értem már, karaktert kerestek. Mindenki hosszú sötét barna hajú, barna szemű, amennyire meg tudom állapítani. Oda jön hozzám egy hölgy kezembe nyom egy sorszámot 32 és egy két oldalas szöveget.
- Körülbelül egy órája van a felkészülésre, kérjük, hogy a szöveget sajátítsa el ez idő alatt, majd annál az ajtónál fogják szólítani. Köszönöm!- és azzal már rohan is tovább.
Másfél óra telik el mire behívják az első embert. Nem tölt bent 10 percnél többet és már szólítják a következőt… hűha, megpörgetik rendesen. Gyűlik az izgalom bennem. Kicsit távolabb tőlem kb 10-15 lány beszélget azokkal, akik már voltak bent, én is oda osonok némi információért.
- Igen, komolyan mondom, hogy itt van Ő is. Bent ül a meghallgatáson. Ne is foglalkozzatok vele, nagyon bunkó. Telefonál közben, rád sem néz, épphogy visszaköszön, nem is figyel, csak egy pillanatra, amikor belépsz, mintha már ott eldöntené, és nem is érdekli, hogy utána mit nyújtasz. – mondja felháborodottan egy lány, többen is helyeselnek. Én csak nézek, kiről beszélnek ezek?
– Ettől függetlenül el kell ismerni, élőben még szebb, egyszerűen lélegzetelállítóan néz ki, basszus csajok, nem lehet rá haragudni. –most már tényleg érdekel, kiről van szó.
- Ti kiről beszéltek? – szólok közbe."
4.
" - Ti kiről beszéltek? – szólok közbe.
- Rob Thomasról! Nem tudtad, hogy ő is itt lesz? Neked nem mondták? Ő lesz a férfi főszereplő. Neki válogatják a partnert. – elállt a lélegzetem, talán a szívem is kihagyott egy ütemet. Ó istenem, ezt nem hiszem el! Sokat hallottam már róla. Tudom, hogy nagyon tehetséges színész, hogy micsoda őrület van körülötte a legutóbbi filmje óta, nők ezrei csüngenek rajta. Ezért van Londonban a casting. Agyamba információk gyülekeznek, nézzük csak, a bulvársajtó és a paparazzik szétszedik egy fotóért. 27 éves és utolsó filmjével 9 milliárdot keresett, ő Hollywood legjobban fizetett színésze, ő volt idén a legszexisebb pasi a People szerint, mindenki őt akarja. Uramisten, és ha vele játszhatnék egy filmben, micsoda lehetőség. És ahogy hallom egy jó nagy bunkó, akinek elszállt az agya magától!
Egy lány sírva jön ki. – Egyszerűen megalázó, hogy rád se néz. Lányok, a facebookon posztolgatott, miközben én elvéreztem éppen. – zokogja tele a termet.
Ajaj. Hát majd én megmondom neki a magamét! Mégis mit képzel magáról? Én órákat utazok meg várakozok, ő meg telefonál, na, nem, rám igenis lesz szíves 5 percet áldozni az egyébként nagyon drága életéből. Nem fog belehalni, ha valakire odafigyel. Igen, ezt mindenképp el fogom neki mondani. Gyűlt bennem a harag. Úgy döntöttem, nem hagyom, hogy életem nagy lehetőségét elcsessze, egy elcseszett sztárocska.
- A 32-es számú hölgyet kérjük, fáradjon be!
Jesszus, az én vagyok. A lábam megremegett, de a dühöm nem hagyott alább, sőt, mintha az vitte volna előre a lépteimet, elszánt arccal lépek a terembe. Ahogy mondták. Rob a telefonját nyomkodja. Szám szólásra nyílik, de ebben a pillanatban rám emeli tekintetét, megáll keze a levegőben, leteszi a telefonját, rólam pedig le sem veszi a szemét. Hm, dühkirohanástól eltekintek kivételesen."
- Rob Thomasról! Nem tudtad, hogy ő is itt lesz? Neked nem mondták? Ő lesz a férfi főszereplő. Neki válogatják a partnert. – elállt a lélegzetem, talán a szívem is kihagyott egy ütemet. Ó istenem, ezt nem hiszem el! Sokat hallottam már róla. Tudom, hogy nagyon tehetséges színész, hogy micsoda őrület van körülötte a legutóbbi filmje óta, nők ezrei csüngenek rajta. Ezért van Londonban a casting. Agyamba információk gyülekeznek, nézzük csak, a bulvársajtó és a paparazzik szétszedik egy fotóért. 27 éves és utolsó filmjével 9 milliárdot keresett, ő Hollywood legjobban fizetett színésze, ő volt idén a legszexisebb pasi a People szerint, mindenki őt akarja. Uramisten, és ha vele játszhatnék egy filmben, micsoda lehetőség. És ahogy hallom egy jó nagy bunkó, akinek elszállt az agya magától!
Egy lány sírva jön ki. – Egyszerűen megalázó, hogy rád se néz. Lányok, a facebookon posztolgatott, miközben én elvéreztem éppen. – zokogja tele a termet.
Ajaj. Hát majd én megmondom neki a magamét! Mégis mit képzel magáról? Én órákat utazok meg várakozok, ő meg telefonál, na, nem, rám igenis lesz szíves 5 percet áldozni az egyébként nagyon drága életéből. Nem fog belehalni, ha valakire odafigyel. Igen, ezt mindenképp el fogom neki mondani. Gyűlt bennem a harag. Úgy döntöttem, nem hagyom, hogy életem nagy lehetőségét elcsessze, egy elcseszett sztárocska.
- A 32-es számú hölgyet kérjük, fáradjon be!
Jesszus, az én vagyok. A lábam megremegett, de a dühöm nem hagyott alább, sőt, mintha az vitte volna előre a lépteimet, elszánt arccal lépek a terembe. Ahogy mondták. Rob a telefonját nyomkodja. Szám szólásra nyílik, de ebben a pillanatban rám emeli tekintetét, megáll keze a levegőben, leteszi a telefonját, rólam pedig le sem veszi a szemét. Hm, dühkirohanástól eltekintek kivételesen."
"- Jó napot Miss Stevens! Kérem, fáradjon beljebb! Hadd mutassam be a film rendezőjét, Allan Couther, producer, Christin Scott és a férfi főszereplő és egyben producerünk is Robert Thomas. Kérem, fáradjon oda a kamera elé és mutatkozzon be nekünk. – szólt az a nő, aki a legelején a sorszámokat osztotta. Oda lépek a kamera elé, feszélyez egy kicsit, nem is tudom, hogy hova nézzek rájuk, vagy a kamerába, a francba, ezt is meg kellett volna kérdeznem az előttem levőktől.
- Nyugodtan beszélj csak hozzánk. Remélem, tegeződhetünk? – szól Rob. Hangja nyugodt, csendes, és azonnal lelassítja a szívverésem, megnyugtat. Különleges érzés fog el, mintha már hallottam volna, mintha már ezer éve mindennap hozzám szólna. Hangja egyediségét angol-amerikai kevert akcentusának köszönheti. Csak később tudtam meg, hogy nagyon ritkán beszél tiszta angol akcentussal, mert olyankor úgy érzi, mintha meztelen lenne a lelke. Mosolyogva biccentek. Rob elkezd a papírok között keresgélni, majd egy félmosoly jelenik meg az arcán, amikor megtalálja, amit keresett, csak most látom, az én aktám az. Fürkészni kezdi. Én pedig belekezdek, bemutatkozom, mondok magamról és az eddigi munkáimról néhány mondatot. De közben szemem nem tudom levenni róla. Milyen érdekes, tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy menten elsírom magam, ha nem figyelsz rám. És ő engem néz, sőt mi több, le sem veszi rólam a szemét, érdeklődve figyel. Miután befejeztem rövid CV-m, Allan, a rendező fordul felém.
- Katy sikerült megtanulnod a szöveget, amit adtunk? –
- Igen. – felelem.
- Remek, akkor kezdjük!
A filmből kellett előadnom egy jelenetet. Ally kimaradt éjszakára és az apja türelmetlenül várta haza. Ally hazaérve, bocsánatkérően indult apja felé, ám az asztalon megpillantotta a titkos naplóját és éktelen haragra gerjedt.
A rendező, Allan egy kézi kamerával veszi a jelenetet. – Rendben, Katy, szeretném most felvenni a változást az arcodon, ahogy a sajnálatból és a bűntudatból haragot és dühöt formálsz.- Allan közel hajol hozzám a kamerával, hogy minden rezdülésem felvegye. – Köszönöm! Ennyi! – mondja pár pillanattal később, majd az asztalhoz lép és Robra néz, bólintanak. – Rendben, Katy, visszanézzük a felvételeket, kérlek, hogy addig fáradj ki.
Az aulában szinte néma csend van, mindenki a gondolatiba mélyed. Furcsa érzés kerít hatalmába, félelemmel és izgatottsággal teli. Fogalmam sincs, hogy mit keresnek, csak azt tudom, hogy én mindent beleadtam és a legjobb formám hoztam, de hogy ez mire lesz elég, azt nem tudhatom egyelőre.
- Aki a nevét hallja, az bejutott a második fordulóba! A többieknek köszönjük a részvételt! – mondja a sorszámosztó nő fél órával később. Izzad a tenyerem, izgulok, és a szám rágcsálom, a nő sorolja a neveket, de az enyém nem mondja, majd befejezi. Nem hallom a nevem. A csalódottság és a fájdalom üressé tesz, hitetlenkedve nézek magam elé. Hát ennyi lett volna? Még a második körbe se jutottam be? Pedig én úgy éreztem, jó voltam… de nem eléggé. Kevés vagyok Amerikának, hogy is képzelhettem… sajnálom az elveszett lehetőséget, az elveszett álmokat és sajnálom őt is..."
- Nyugodtan beszélj csak hozzánk. Remélem, tegeződhetünk? – szól Rob. Hangja nyugodt, csendes, és azonnal lelassítja a szívverésem, megnyugtat. Különleges érzés fog el, mintha már hallottam volna, mintha már ezer éve mindennap hozzám szólna. Hangja egyediségét angol-amerikai kevert akcentusának köszönheti. Csak később tudtam meg, hogy nagyon ritkán beszél tiszta angol akcentussal, mert olyankor úgy érzi, mintha meztelen lenne a lelke. Mosolyogva biccentek. Rob elkezd a papírok között keresgélni, majd egy félmosoly jelenik meg az arcán, amikor megtalálja, amit keresett, csak most látom, az én aktám az. Fürkészni kezdi. Én pedig belekezdek, bemutatkozom, mondok magamról és az eddigi munkáimról néhány mondatot. De közben szemem nem tudom levenni róla. Milyen érdekes, tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy menten elsírom magam, ha nem figyelsz rám. És ő engem néz, sőt mi több, le sem veszi rólam a szemét, érdeklődve figyel. Miután befejeztem rövid CV-m, Allan, a rendező fordul felém.
- Katy sikerült megtanulnod a szöveget, amit adtunk? –
- Igen. – felelem.
- Remek, akkor kezdjük!
A filmből kellett előadnom egy jelenetet. Ally kimaradt éjszakára és az apja türelmetlenül várta haza. Ally hazaérve, bocsánatkérően indult apja felé, ám az asztalon megpillantotta a titkos naplóját és éktelen haragra gerjedt.
A rendező, Allan egy kézi kamerával veszi a jelenetet. – Rendben, Katy, szeretném most felvenni a változást az arcodon, ahogy a sajnálatból és a bűntudatból haragot és dühöt formálsz.- Allan közel hajol hozzám a kamerával, hogy minden rezdülésem felvegye. – Köszönöm! Ennyi! – mondja pár pillanattal később, majd az asztalhoz lép és Robra néz, bólintanak. – Rendben, Katy, visszanézzük a felvételeket, kérlek, hogy addig fáradj ki.
Az aulában szinte néma csend van, mindenki a gondolatiba mélyed. Furcsa érzés kerít hatalmába, félelemmel és izgatottsággal teli. Fogalmam sincs, hogy mit keresnek, csak azt tudom, hogy én mindent beleadtam és a legjobb formám hoztam, de hogy ez mire lesz elég, azt nem tudhatom egyelőre.
- Aki a nevét hallja, az bejutott a második fordulóba! A többieknek köszönjük a részvételt! – mondja a sorszámosztó nő fél órával később. Izzad a tenyerem, izgulok, és a szám rágcsálom, a nő sorolja a neveket, de az enyém nem mondja, majd befejezi. Nem hallom a nevem. A csalódottság és a fájdalom üressé tesz, hitetlenkedve nézek magam elé. Hát ennyi lett volna? Még a második körbe se jutottam be? Pedig én úgy éreztem, jó voltam… de nem eléggé. Kevés vagyok Amerikának, hogy is képzelhettem… sajnálom az elveszett lehetőséget, az elveszett álmokat és sajnálom őt is..."
6.
"- Ó, bocsánat, valaki kimaradt. – fordul vissza a nő – Katy Stevens, ön is maradhat. – mondja és már el is tűnik a nagy ajtó mögött. Szájtátva nézek utána, a szívem kihagy egy ütemet és úgy érzem egyetlen
pillanat alatt vagy öt évet öregedtem.
Fél óra és én újra a teremben állok velük szemben, nem hibázhatok, most fog eldőlni minden.
- Kezdhetjük? – kérdi Allan, én pedig mosolyogva bólintok.
- Majd én végszavazok! – csattan fel Rob, a kelleténél talán kicsit lelkesebben, mindenki megdöbben.
- Rendben. – mondja a rendező, hitetlenkedéssel a hangjában.
És belekezdünk a jelenetbe, a kamera veszi minden mozdulatom, ő pedig feláll és odajön mellém. Egészen furcsa érzés fog el, félelemmel és csodálattal teli. Olyan magas, olyan könnyedén mozog, szinte nem is látom, mikor lép. A lámpaláz, ami egész reggel óta kellemetlenül kísért, most eltűnik, mintha nem is lett volna. Mintha nem is lenne semmi más, senki más, csak ő meg én. A jelenet egy egyetemi menzán
játszódik, ahol Taylor a férfi főszereplő odamegy Ally-hez és randit kér tőle.
Úgy érzem, hogy jó vagyok, a szövegbe csúszott hiba, de korrigáltam, ő pedig annyira könnyedén játszik, annyira profi. A jelenetnek vége, Rob egy szó nélkül ül vissza a helyére, rám se néz, a rendező szemét keresi, összenéznek, bólintanak.
- Katy, köszönjük szépen! Tud még maradni esetleg egy órát? – kérdezi a rendező
- Igen – felelem, úgyis csak 3 óra múlva megy a gépem.
- Kérem, várjon addig az előtérben. – szól újra az a fontoskodó, sorszám osztogató nő
Kilépek, órámra pillantok, jesszus 20 percet voltam bent, a többiek csak 5-10 percet. Vajon ez jelent valamit? Mindenki érdeklődve néz rám, de mikor megszólalnék, hallom, hogy nyílik mögöttem az ajtó újra, szólítják a következő lányt. Hátra se nézek, megyek tovább. Megérinti valaki a vállam, megmerevedek, gyomrom összerándul. Megfordulok.
- Szia! Dohányzol? – kérdezi Rob. Én bólogatok
- Rágyújtasz? - ismét bólogatok
- Remélem, nem ment el a hangod? Gyere, a terem végében van a dohányzó. – Mosolygok és szó nélkül megbabonázva követem Robot. Persze mindenki minket néz, és látom a szemekben, ahogy épp válogatott kínzásokon megyek keresztül. Kihúzom maga… nézzetek csak.
Ahogy mögötte lépkedem, eltűnődöm, ez a férfi tényleg gyönyörű. Kócos világos barna haja van, bizsereg az ujjbegyem, szeretnék beletúrni. Mintha hallaná ki nem mondott szavaim, laza mozdulattal a hajába túr. Jesszus, kiszárad a szám. Farmert, Nike cipőt és egy kék pólót visel, egyszerű, mégis neki valamiért istenien áll, ahogy formás testét keretezi, ahogy lép látni vélem izmai rezdülését, pompás látvány.
Az elmúlt eseményeken gondolkodom, miért nem voltam lámpalázas, miért nem izgultam? Miért lesz minden egészen más, ha ő ott van? Élveztem a vele való játékot, igazi felüdülés volt, jutalomjáték, színészi pályám messze legjobb élménye. Annyira könnyed voltam, annyira légies, testem határai eltűntek, elolvadtak, általa kiteljesedtem. Mit tudsz Te, amit én még nem? Késztetést éreztem, hogy megfejtsem ezt az embert, csak csendben maradni és lesni, várni, mint amikor egy pompás vadat látsz, és csak gyönyörködni akarsz benne, élvezni azt a pár édes pillanatot, amivel megajándékoz.
Közben oda érünk a kis helyiséghez, ami dohányzónak lett titulálva. Szűk, és füstös. Megkínál cigivel, rágyújtunk, kezem súrolja az övét, nem tudom, miért, de idiótán mosolygok, és nem merek ránézni.
- Még be sem mutatkoztam. – mondja.
– Neked nem is kell...
- Ó, de utálom ezt! Soha senkinek nem mutatkozom be, mindenki mindent tud, anélkül, hogy egyetlen szót is váltottunk volna. – kifújja a füstöt és kezével a hajába túr, idegesítő szokás lehet ez nála, engem legalábbis most idegesít, mert felpezsdül tőle a vérem.
Huncut mosollyal a szememben, kezet nyújtok neki: gyere, játsszunk! "
7.
" - Katy Stevens – mutatkozom be
- Robert Thomas– fogadja a kézfogásom.
- És mi járatban erre? Csak nem a meghallgatásra jöttél? – mélykék szeme sarkában huncut ráncok jelennek meg, ahogy elneveti magát… milyen gyönyörű, amikor nevet.
- Hogy érezted magad? Szerinted hogy sikerült? – tudakolja, és őszinte érdeklődés van a szemében.
- Jól éreztem magam. Hogy sikerült? Mondd meg te! Ha jól sejtem, van némi beleszólásod a kiválasztásba. – kacér vagyok, kihívó… hihetetlen, mit tesz velem ez a srác, sosem viselkedem így.
- Nincs annyi, mint gondolod. De szerintem, jók voltunk. – Jók voltunk… visszhangot vernek bennem szavai. Vajon mit jelentsen ez, és mit is kezdhetnék vele? Kacér énem kacsint egyet, kezdődjön a játék.
- Veled könnyű jónak lenni. – Jól látom, tényleg elpirultál? Lesüti szemét, kissé idegesen fújja ki a füstöt. Lehet, hogy messzire mentem?
- Szereted a színházat? – témát vált. Rendben, legyen. Próbálom elrejteni szívem remegését. Ez a férfi megbabonáz, kikészít teljesen.
- Igen, van benne valami megismételhetetlen. Minden este varázsolni kell, el kell kápráztatni az embereket és nem hibázhatsz, mert az megbosszulja önmagát.
- Miért akarsz filmezni?
- Ki akarom próbálni magam, úgy érzem, nem a színház az én színskálám vége, talán valami más, valami merőben új színt is kikeverhetnék. – micsoda szavak, sose beszéltem így…
- Hát, nagyon remélem, hogy lesz lehetőséged egyszer kipróbálni magad. Filmezni egészen más érzés, nem könnyű. Főleg velem nem az. – még mindig a filmezésről beszélsz? – De csoda az is. – fújja ki egy sóhajjal a füstöt.
- Le kéne szoknom, ez is csak egy rossz szokás. – Hallgatok, el tudnám hallgatni órákon át, hangja megnyugtató, álomba ringató.
- Nagyon csöndes vagy.
- Nem, csak… ö… elgondolkoztam. – Miket beszélek már megint, ó kérlek, ne kérdezd meg, hogy min!
- Min gondolkoztál el? – Rajtad, hogy miért vagy ilyen zárkózott, hogy tisztába vagy-e a hatalmaddal, hogy mit okozol másokban?
Még mielőtt valami oltári nagy baromság hagyná el a szám, megcsörren a telefonja. Idegesen veszi fel. – Ok, mindjárt megyek. Ne haragudj, Katy, de vissza kell mennem. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek! Sok szerencsét!
- Köszönöm, neked is. – Mihez is kívánok én szerencsét?
Már ki is lépett a helyiségből, űr tátong utána. Miért akarok utána menni, miért akarok kiáltani? Ne menj még! Hátra se néz, úgy távolodik. Én pedig némán kiáltok utána, bárcsak igazad volna és találkoznánk még. "
- Robert Thomas– fogadja a kézfogásom.
- És mi járatban erre? Csak nem a meghallgatásra jöttél? – mélykék szeme sarkában huncut ráncok jelennek meg, ahogy elneveti magát… milyen gyönyörű, amikor nevet.
- Hogy érezted magad? Szerinted hogy sikerült? – tudakolja, és őszinte érdeklődés van a szemében.
- Jól éreztem magam. Hogy sikerült? Mondd meg te! Ha jól sejtem, van némi beleszólásod a kiválasztásba. – kacér vagyok, kihívó… hihetetlen, mit tesz velem ez a srác, sosem viselkedem így.
- Nincs annyi, mint gondolod. De szerintem, jók voltunk. – Jók voltunk… visszhangot vernek bennem szavai. Vajon mit jelentsen ez, és mit is kezdhetnék vele? Kacér énem kacsint egyet, kezdődjön a játék.
- Veled könnyű jónak lenni. – Jól látom, tényleg elpirultál? Lesüti szemét, kissé idegesen fújja ki a füstöt. Lehet, hogy messzire mentem?
- Szereted a színházat? – témát vált. Rendben, legyen. Próbálom elrejteni szívem remegését. Ez a férfi megbabonáz, kikészít teljesen.
- Igen, van benne valami megismételhetetlen. Minden este varázsolni kell, el kell kápráztatni az embereket és nem hibázhatsz, mert az megbosszulja önmagát.
- Miért akarsz filmezni?
- Ki akarom próbálni magam, úgy érzem, nem a színház az én színskálám vége, talán valami más, valami merőben új színt is kikeverhetnék. – micsoda szavak, sose beszéltem így…
- Hát, nagyon remélem, hogy lesz lehetőséged egyszer kipróbálni magad. Filmezni egészen más érzés, nem könnyű. Főleg velem nem az. – még mindig a filmezésről beszélsz? – De csoda az is. – fújja ki egy sóhajjal a füstöt.
- Le kéne szoknom, ez is csak egy rossz szokás. – Hallgatok, el tudnám hallgatni órákon át, hangja megnyugtató, álomba ringató.
- Nagyon csöndes vagy.
- Nem, csak… ö… elgondolkoztam. – Miket beszélek már megint, ó kérlek, ne kérdezd meg, hogy min!
- Min gondolkoztál el? – Rajtad, hogy miért vagy ilyen zárkózott, hogy tisztába vagy-e a hatalmaddal, hogy mit okozol másokban?
Még mielőtt valami oltári nagy baromság hagyná el a szám, megcsörren a telefonja. Idegesen veszi fel. – Ok, mindjárt megyek. Ne haragudj, Katy, de vissza kell mennem. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek! Sok szerencsét!
- Köszönöm, neked is. – Mihez is kívánok én szerencsét?
Már ki is lépett a helyiségből, űr tátong utána. Miért akarok utána menni, miért akarok kiáltani? Ne menj még! Hátra se néz, úgy távolodik. Én pedig némán kiáltok utána, bárcsak igazad volna és találkoznánk még. "
8.
"Visszamegyek az aulába, elbújok egy sarokba. Nem akarok senkivel se beszélni, nem akarok kérdő pillantásokat, össze vagyok zavarodva. Akarom ezt a filmet és akarom Őt is. Látnom kell. Még soha senki nem volt rám ilyen hatással. Nem vehetem le róla a szemem! Hallanom kell újra és újra a hangját. Ez a férfi magával ragad, elsöpör és felperzsel maga után mindent. Arra vágyom, hogy megismerjem a lelkét, amit gondosan elrejt mindenki elől.
Fél óra múlva a sorszám osztogató lép ki a teremből, ahol nemrég én is voltam. Megpróbálok mögötte bekukucskálni óvatosan, csak egy pillanatra hadd emeljem rá a tekintetem, csak egyetlen pillanatra… de nem látom sehol. Talán már el is ment.
- Köszönjük mindenkinek a részvételt, a meghallgatás véget ért. – mondja a nő.
Lassan és kábán szedelőzködöm és kezdek belenyugodni a gondolatba, hogy be kell, érjem ennyivel. Ekkor azonban Miss Sorszámosztó lép hozzám. – Katy Stevens, kérem, fáradjon velem, Erika vagyok! – Jé, neve is van. Megyek utána, visszavezet a terembe, ahol a meghallgatás volt. Allan, a rendező és Rob ül egy nagy kerek asztalnál. Hát, igen ezt kintről nem láthattam.
- Katy, köszönjük a türelmed, – szólít meg Allan –foglalj helyet! – mutat a szemben levő székre. Rob a telefonját nyomkodja, mikor leülök, rám néz.
- Mondtam, hogy találkozunk még… - emeli rám kék szemét.
- Katy, jómagam, illetve Rob úgy döntöttünk, szeretnénk, ha te játszanád el Ally szerepét…- néz rám Allan várakozásteljesen. Szédülök, forog velem a világ, kiszárad a szám és nem találom a szavakat.
- Köszönöm a lehetőséget. – dadogom.
- Magadnak köszönd. – veszi át a szót Rob. – Igazán meggyőző volt a játékod, ilyennek képzeljük el Ally-t. Ezen kívül te voltál az egyetlen, akiben meg volt az a plusz, amit idestova két hónapja keresünk mindhiába. Nem lesz könnyű munka, Katy, de ezt már asszem említettem. New York-ban lesz a forgatás, terveim szerint 3 hónapig fog tartani. Katy, én kemény tempót diktálok. Napi 10-12 órás forgatás sem ritkaság, ha vállalod, erre kell felkészülnöd. Nem csak lélekben, de testben is, kell az állóképesség. A forgatás egy hónap múlva kezdődik, sajnos előbb nem megy, mert még én is dolgozom egy másik filmen, ami nagyon remélem, hogy nem fog csúszni, és egy hónap múlva tudunk kezdeni.
- 5 millió dollárt tudunk neked ajánlani – szól ismét Allan – , a szerződésed holnap elküldjük e-mail-ben, kérlek, hogy nézd át, és jelezd, ha valami nem stimmel! Természetesen a forgatás idejére bérlünk neked egy lakást New Yorkban, és minden költségedet mi álljuk. Telefonon fog keresni az összekötőnk és minden részletet vele egyeztethetsz. És persze, ami a legfontosabb, a forgatókönyv… szintén holnap fogom neked elküldeni e-mail-ben. Egy hónap múlva már tudnod kell a szöveget! Ez nagyon fontos, erre háklis vagyok! – mosoly bujkál a szája szélén, de azért megpróbál morcosan nézni. Megkedvelem egyből, kb az 50-es évei közepén járhat, őszbe vegyül a haja. Szeme körül kemények a ráncok. Olyan ember érzését kelti, aki nem tűr ellentmondást, de ha megkedvel valakit, annak mindenét odaadja. Nagyon nagy tudású, igazi szaktekintély, aki szenvedélyesen szereti a hivatását, úgy érzem jól fogunk tudni együtt dolgozni. Szeretem azokat a rendezőket, akik tudják, mit akarnak. Megismerik a színészeiket, minden mozdulatukat, és tudják, mikor kell hagyni, hogy maga alakítsa a szerepet és hol kell meghúzni a határokat. Szeretem azokat a rendezőket, akikre felnézhetek, aki tudja irányítani a testem, hiszen én vagyok a báb, és ő mozgat. Úgy érzem, Allan ilyen ember. Ahogy Robbal összenéznek, két olyan ember nézi egymást, akik jól ismerik a másikat. Nem tudom, hogy dolgoztak-e már együtt, de láthatóan Allan ismeri Rob minden rezdülését, nagy az összhang köztük, irigykedem.
- Katy, egy hónap múlva találkozunk! –áll fel a székből Rob, és kezet nyújt.
- Már alig várom! – mondom, és egyenesen a szemébe nézek. Kérdéseket látok benne, csupa megválaszolatlan kérdést. Erősen szorítja a kezem, tekintetünk összekulcsolódik.
Most sokáig nem látlak, tudom, pedig nem vehetem le rólad a szemem.
Fél óra múlva a sorszám osztogató lép ki a teremből, ahol nemrég én is voltam. Megpróbálok mögötte bekukucskálni óvatosan, csak egy pillanatra hadd emeljem rá a tekintetem, csak egyetlen pillanatra… de nem látom sehol. Talán már el is ment.
- Köszönjük mindenkinek a részvételt, a meghallgatás véget ért. – mondja a nő.
Lassan és kábán szedelőzködöm és kezdek belenyugodni a gondolatba, hogy be kell, érjem ennyivel. Ekkor azonban Miss Sorszámosztó lép hozzám. – Katy Stevens, kérem, fáradjon velem, Erika vagyok! – Jé, neve is van. Megyek utána, visszavezet a terembe, ahol a meghallgatás volt. Allan, a rendező és Rob ül egy nagy kerek asztalnál. Hát, igen ezt kintről nem láthattam.
- Katy, köszönjük a türelmed, – szólít meg Allan –foglalj helyet! – mutat a szemben levő székre. Rob a telefonját nyomkodja, mikor leülök, rám néz.
- Mondtam, hogy találkozunk még… - emeli rám kék szemét.
- Katy, jómagam, illetve Rob úgy döntöttünk, szeretnénk, ha te játszanád el Ally szerepét…- néz rám Allan várakozásteljesen. Szédülök, forog velem a világ, kiszárad a szám és nem találom a szavakat.
- Köszönöm a lehetőséget. – dadogom.
- Magadnak köszönd. – veszi át a szót Rob. – Igazán meggyőző volt a játékod, ilyennek képzeljük el Ally-t. Ezen kívül te voltál az egyetlen, akiben meg volt az a plusz, amit idestova két hónapja keresünk mindhiába. Nem lesz könnyű munka, Katy, de ezt már asszem említettem. New York-ban lesz a forgatás, terveim szerint 3 hónapig fog tartani. Katy, én kemény tempót diktálok. Napi 10-12 órás forgatás sem ritkaság, ha vállalod, erre kell felkészülnöd. Nem csak lélekben, de testben is, kell az állóképesség. A forgatás egy hónap múlva kezdődik, sajnos előbb nem megy, mert még én is dolgozom egy másik filmen, ami nagyon remélem, hogy nem fog csúszni, és egy hónap múlva tudunk kezdeni.
- 5 millió dollárt tudunk neked ajánlani – szól ismét Allan – , a szerződésed holnap elküldjük e-mail-ben, kérlek, hogy nézd át, és jelezd, ha valami nem stimmel! Természetesen a forgatás idejére bérlünk neked egy lakást New Yorkban, és minden költségedet mi álljuk. Telefonon fog keresni az összekötőnk és minden részletet vele egyeztethetsz. És persze, ami a legfontosabb, a forgatókönyv… szintén holnap fogom neked elküldeni e-mail-ben. Egy hónap múlva már tudnod kell a szöveget! Ez nagyon fontos, erre háklis vagyok! – mosoly bujkál a szája szélén, de azért megpróbál morcosan nézni. Megkedvelem egyből, kb az 50-es évei közepén járhat, őszbe vegyül a haja. Szeme körül kemények a ráncok. Olyan ember érzését kelti, aki nem tűr ellentmondást, de ha megkedvel valakit, annak mindenét odaadja. Nagyon nagy tudású, igazi szaktekintély, aki szenvedélyesen szereti a hivatását, úgy érzem jól fogunk tudni együtt dolgozni. Szeretem azokat a rendezőket, akik tudják, mit akarnak. Megismerik a színészeiket, minden mozdulatukat, és tudják, mikor kell hagyni, hogy maga alakítsa a szerepet és hol kell meghúzni a határokat. Szeretem azokat a rendezőket, akikre felnézhetek, aki tudja irányítani a testem, hiszen én vagyok a báb, és ő mozgat. Úgy érzem, Allan ilyen ember. Ahogy Robbal összenéznek, két olyan ember nézi egymást, akik jól ismerik a másikat. Nem tudom, hogy dolgoztak-e már együtt, de láthatóan Allan ismeri Rob minden rezdülését, nagy az összhang köztük, irigykedem.
- Katy, egy hónap múlva találkozunk! –áll fel a székből Rob, és kezet nyújt.
- Már alig várom! – mondom, és egyenesen a szemébe nézek. Kérdéseket látok benne, csupa megválaszolatlan kérdést. Erősen szorítja a kezem, tekintetünk összekulcsolódik.
Most sokáig nem látlak, tudom, pedig nem vehetem le rólad a szemem.
9.
"A taxi már vár, visszavisz a reptérre. Az idő gyorsan telik, fejem tele van a sok kusza gondolattal. Öröm és félelem kézen fogva táncolnak bennem. Végig gondolom a mai napot, ahogy felszáll a gépem és eltűnik a felhők felett. Eszembe jut ez a furcsa alak, akitől nem tudok szabadulni. Visszaemlékszem nyúlánk, magas alakjára, könnyed, suhanó lépteire. Magam előtt látom világos barna, kócos haját és hosszú ujjait amint eltűnnek benne, sűrű szemöldökét, hosszú egyenes orrát és felejthetetlen mosolyát, ami beragyogja elmém. Mindent megváltozat, mindent átír, mindent semmissé tesz. Mintha nem is léteztem volna eddig, mintha semmit nem tudnék erről a világról, mégis mintha már ezer éve ismerném őt. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, megvalósíthatom az álmaim. 25 évesen Amerikába forgatok, nem mellesleg 5 millió dollárt keresek, ez több mint amiről álmodni mertem. Persze sok teendőm van még addig, a színházzal is beszélnem kell, hiszen egy hónap múlva eltűnök három hónapra. Vajon visszavárnak még utána is, lesz hova visszajönnöm és vissza akarok-e majd jönni? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejembe, miközben gépem már lassan ereszkedett.
Mikor bekapcsoltam a mobilom, percekig csak a csipogást hallottam, rengeteg üzenet érkezett. Persze, nem is telefonáltam senkinek, szegény Anyám, hogy aggódhat. Krisz üzenetét nyitom meg elsőnek „HasfelmetszőJack-el találkoztál? Hívj fel!”
Gyorsan hívom először Anyut, rémülten veszi fel a telefont, megnyugtatom, hogy minden rendben és nem sokára hazaérek, aztán Krisz következik.
- Megkaptad? – veszi fel a telefont.
- Találkozzunk este a színház előtt és mesélek. – és már le is tesszük. Ez nem telefon téma, hogy mondhatnám el telefonba, hogy már nem vagyok ugyanaz az ember.
Otthon anyám sírva fakad a hírre, hogy a lánya bizony filmszínész lett.
- Ha a Mama itt lenne…- zokogja.
Hát igen, a Nagymamám volt, aki elindított ezen a pályán. Sajnos, már pár éve nincs köztünk, de utolsó szavait sosem felejtem: Sose félj valóra váltani az álmaid!"
"A taxi már vár, visszavisz a reptérre. Az idő gyorsan telik, fejem tele van a sok kusza gondolattal. Öröm és félelem kézen fogva táncolnak bennem. Végig gondolom a mai napot, ahogy felszáll a gépem és eltűnik a felhők felett. Eszembe jut ez a furcsa alak, akitől nem tudok szabadulni. Visszaemlékszem nyúlánk, magas alakjára, könnyed, suhanó lépteire. Magam előtt látom világos barna, kócos haját és hosszú ujjait amint eltűnnek benne, sűrű szemöldökét, hosszú egyenes orrát és felejthetetlen mosolyát, ami beragyogja elmém. Mindent megváltozat, mindent átír, mindent semmissé tesz. Mintha nem is léteztem volna eddig, mintha semmit nem tudnék erről a világról, mégis mintha már ezer éve ismerném őt. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, megvalósíthatom az álmaim. 25 évesen Amerikába forgatok, nem mellesleg 5 millió dollárt keresek, ez több mint amiről álmodni mertem. Persze sok teendőm van még addig, a színházzal is beszélnem kell, hiszen egy hónap múlva eltűnök három hónapra. Vajon visszavárnak még utána is, lesz hova visszajönnöm és vissza akarok-e majd jönni? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejembe, miközben gépem már lassan ereszkedett.
Mikor bekapcsoltam a mobilom, percekig csak a csipogást hallottam, rengeteg üzenet érkezett. Persze, nem is telefonáltam senkinek, szegény Anyám, hogy aggódhat. Krisz üzenetét nyitom meg elsőnek „HasfelmetszőJack-el találkoztál? Hívj fel!”
Gyorsan hívom először Anyut, rémülten veszi fel a telefont, megnyugtatom, hogy minden rendben és nem sokára hazaérek, aztán Krisz következik.
- Megkaptad? – veszi fel a telefont.
- Találkozzunk este a színház előtt és mesélek. – és már le is tesszük. Ez nem telefon téma, hogy mondhatnám el telefonba, hogy már nem vagyok ugyanaz az ember.
Otthon anyám sírva fakad a hírre, hogy a lánya bizony filmszínész lett.
- Ha a Mama itt lenne…- zokogja.
Hát igen, a Nagymamám volt, aki elindított ezen a pályán. Sajnos, már pár éve nincs köztünk, de utolsó szavait sosem felejtem: Sose félj valóra váltani az álmaid!"
10.
"Bekapcsolom a laptopom, e-mail érkezett. Hűha, ez gyors volt. A feladó… Te jó ég… Robert Thomas. Gyorsabban ver a szívem.
„Szia,
A mellékletben megtalálod a szerződésed és a szövegkönyvet. Kérlek, írd meg, ha valamit nem értesz esetleg. Továbbá elfelejtettük mondani, hogy alá kell írnod egy titoktartási nyilatkozatot is, ami arról szól, hogy semmilyen információt –különös tekintettel a telefonszámomra, címemre – nem adhatsz ki rólam harmadik félnek. Természetesen én is bizalmasan kezelem a Te adataid. Ha aláírtad, küldd vissza nekem! Köszönöm! Jó tanulást!
Rob
P.S.: Nagyon várom már a forgatást! ;)”
Meg se nyitom a mellékletet, kacér énem már gépeli is a választ:
„Szia,
Köszönöm. A titoktartási nyilatkozatot igazán felesleges volt átküldeni, hisz nem is tudok semmilyen adatot Rólad – különös tekintettel a telefonszámodra és a címedre – amit kiadhatnék harmadik személynek.
Katy
P.S.: én is várom! ;)”
Megnyitom a szerződést, 10 oldal, jesszus, ezt hagyjuk egyelőre. Megnézem a forgatókönyvet, rányomok a nyomtatás ikonra, és a nyomtatóm már köpi is magából a betűket, amik végeláthatatlanul hömpölyögnek. Azt hiszem, gyorsan el fog menni ez az egy hónap. Rengeteg a szöveg, pedig jó pár éve azzal foglalkozom, hogy időm nagy részében szöveget és verset tanulok, de ez akkor is sok.
Rákattintok a titoktartási szerződésre, amely létrejött egy részről Katy Stevens, másrészről Robert Thomas között, az alábbi feltételekkel… hm, már szerződés is van köztünk, simogat a gondolat, hogy közöm van ehhez a különleges emberhez.
Hát a lényeg, hogy semmilyen személyéhez fűződő adatot nem oszthatok meg senkivel, ellenkező esetben egy mexikói börtönben fogok eltölteni, vagy 20-25 évet. Remek.
Csipog a laptop, új üzenet érkezett..."
11.
"Csipog a laptop, üzenet érkezett:
„Hogy legyen titkod, amit őrizhetsz: +001 91 43 97 75 00
Robx”
Kacér énem tapsikol magában. Igen, megkaptam a telefonszámát, bármikor felhívhatom, ha merem. Hányan vannak, akik bármit megadnának ezért a számért. És itt van. Gyorsan beírom a telefonomba, mintha félnék, nehogy eltűnjön a képernyőről.
Aláírom a nyilatkozatot és csatolom a levelemhez:
„Megtisztelő nagyvonalúságod, köszönöm! Igyekszem megőrizni a titkot! Mellékletben a szerződésed!
Katyx 0036-20-526-8876 ”
A válasz szinte azonnal érkezik:
„ És a többi?”
„Azt még nem olvastam át. Ne légy türelmetlen!”
Gyorsan olvasok. Mindenféle megkötés van benne, a felét nem is igazán értem. Átfutom, a lényeget próbálom kiszűrni, nincs benne hiba, legalábbis azt hiszem. Kicsit meglepődök, hogy külön melléklet tartalmazza, hogy mit nem változtathatok meg magamon, így például a hajamhoz nem nyúlhatok, nem vágathatok, nem festethetek. Továbbá nem hízhatok és fogyhatok 2 kg-nál többet a forgatás alatt és előtt sem. Aláírom, szkennelem.
„Íme. Remélem, elég gyors voltam?”
„:) Nagyon köszönöm! További szép napot! R.”
„Nincs mit. Neked is! K. „
Nincs több levél. Elképzelem, ahogy a gép előtt ül és hosszú, vékony ujjaival nekem ír levelet, kiáltani akarok, ugrálni, sikítani. De csendben maradok és elkezdem olvasni a forgatókönyvet. Lassan bontakozik ki előttem egy szerelmi történet, két megsebzett ember között, akik egymás karjaiba menekülnek szörnyű családjuk elől. Lehet-e boldog egy ilyen történet? Nem, ez nem végződik happy end-el. Amikor végre egymásra találnak és rendezik viszonyukat magukban és a család is újra összeáll, Taylor meghal. A film úgy végződik, hogy az én arcom mutatják az utolsó snittben, ahogy legördül egy könnycsepp. Sírok. Annyira gyönyörű ez a történet. Érzem, hogy újra és újra el kell olvasnom, mielőtt elkezdek szöveget tanulni. Magamévá akarom tenni a történetet, Ally karakterét."
"Csipog a laptop, üzenet érkezett:
„Hogy legyen titkod, amit őrizhetsz: +001 91 43 97 75 00
Robx”
Kacér énem tapsikol magában. Igen, megkaptam a telefonszámát, bármikor felhívhatom, ha merem. Hányan vannak, akik bármit megadnának ezért a számért. És itt van. Gyorsan beírom a telefonomba, mintha félnék, nehogy eltűnjön a képernyőről.
Aláírom a nyilatkozatot és csatolom a levelemhez:
„Megtisztelő nagyvonalúságod, köszönöm! Igyekszem megőrizni a titkot! Mellékletben a szerződésed!
Katyx 0036-20-526-8876 ”
A válasz szinte azonnal érkezik:
„ És a többi?”
„Azt még nem olvastam át. Ne légy türelmetlen!”
Gyorsan olvasok. Mindenféle megkötés van benne, a felét nem is igazán értem. Átfutom, a lényeget próbálom kiszűrni, nincs benne hiba, legalábbis azt hiszem. Kicsit meglepődök, hogy külön melléklet tartalmazza, hogy mit nem változtathatok meg magamon, így például a hajamhoz nem nyúlhatok, nem vágathatok, nem festethetek. Továbbá nem hízhatok és fogyhatok 2 kg-nál többet a forgatás alatt és előtt sem. Aláírom, szkennelem.
„Íme. Remélem, elég gyors voltam?”
„:) Nagyon köszönöm! További szép napot! R.”
„Nincs mit. Neked is! K. „
Nincs több levél. Elképzelem, ahogy a gép előtt ül és hosszú, vékony ujjaival nekem ír levelet, kiáltani akarok, ugrálni, sikítani. De csendben maradok és elkezdem olvasni a forgatókönyvet. Lassan bontakozik ki előttem egy szerelmi történet, két megsebzett ember között, akik egymás karjaiba menekülnek szörnyű családjuk elől. Lehet-e boldog egy ilyen történet? Nem, ez nem végződik happy end-el. Amikor végre egymásra találnak és rendezik viszonyukat magukban és a család is újra összeáll, Taylor meghal. A film úgy végződik, hogy az én arcom mutatják az utolsó snittben, ahogy legördül egy könnycsepp. Sírok. Annyira gyönyörű ez a történet. Érzem, hogy újra és újra el kell olvasnom, mielőtt elkezdek szöveget tanulni. Magamévá akarom tenni a történetet, Ally karakterét."
12.
Bekapcsolom a laptopot, nincs üzenet. Megnyitom a google-t, a keresőbe begépelem a nevét és csak záporoznak az információk.
Londonban született, de már több mint 5 éve él Los Angelesben, van két nővére, szülei egyszerű emberek. Szeret gitározni és 5 éves kora óta zongorázik. Naná, mi mást is tehetne ilyen hosszú ujjakkal.
Játszott a Londoni színházban, kisebb szerepeket, az áttörést 21 évesen érte el,
amikor egyik napról a másikra sztár lett. Rajongói 98 százaléka nő… milyen meglepő!
Nem szereti a felfordulást, ami körülötte van, zavarja a rajongók imádata,
semmi másra nem vágyik csak régi életére, csendre.
Piszkosul gazdag, Porsche-val jár, van egy hatalmas háza Hollywoodban.
Van két kutyája, akiket örökbefogadott. „Ahol a kutyám, ott az otthonom.”- mondta egyszer valakinek. Mindenhova testőrökkel jár, mert a rajongói nem fogják vissza magukat,
a statiszták nem közelíthetik meg, csak 5 méterre.
Ketrecbe zárt szépség…
Olvasok tovább és kiráz a hideg, elmém tiltakozik, fáj, amit olvasok,
minden betű, minden átkozott szó egy-egy arcul csapás.
Barátnőjével 4 éve vannak együtt, hol pedig külön.
Hónapról hónapra találgatják, hogy épp együtt, vagy külön élnek.
Rengeteg a lesi fotós felvétel róluk.
Vannak, akik azt mondják, most is mosoly szünet van, de van, aki állítja, hogy tombol a szerelem.
Annyi a kérdés bennem, most már végképp összezavarodtam.
A képzeletem játszott velem? Ő nem is érzett semmit?
Csak egyszerűen kedves volt, vagy csak a film érdekli tényleg, csak a karakterem, nem én…
Lázasan kutatok tovább, de annyi a pletyka, nem is nagyon lehet tudni, mi az igazság róla.
Úgy néz ki, az újságírók kedvenc témája a magánélete, amit mindenki ismerni vél,
és persze mindig akad egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős, aki biztos tudja az igazat.
Becsukom a laptopot, ez mára sok volt.
Egyébként is indulnom kell, időközben rám esteledett.
13.
Katy, miután barátaik hazamentek, tovább mesél barátnőjének,
Krisznek a meghallgatásról, és persze RÓLA.
- Szerintem tutira tetszel neki. Különben miért adta volna meg a számát?
– bárcsak ilyen egyszerű lenne - Nem azt írta, hogy nagyon várja a forgatást?
- De igen, de nem biztos, hogy ez jelent bármit is. – győzködöm Kriszt,
- De igen, de nem biztos, hogy ez jelent bármit is. – győzködöm Kriszt,
vagy magam, nem is tudom már.
- Te voltál az egyetlen, akire figyelt. Sőt, végszavazott Neked! Az Isten szerelmére Katy!
- Te voltál az egyetlen, akire figyelt. Sőt, végszavazott Neked! Az Isten szerelmére Katy!
Ne légy ennyire kishitű! Ennél sokkal több bátorságra és hitre van szükséged, ahhoz,
amire most készülsz!
Külföldre mész, egy idegen világba, idegen emberek közé, szedd össze magad! –
korhol könyörtelenül Krisz.
Ő az, aki mindig pontosan látja a dolgokat, olyan éles eszű.
Ő az, aki mindig pontosan látja a dolgokat, olyan éles eszű.
Egy közös ismerős révén találkoztunk először, és ha lehet azt mondani, első látásra tudtuk, hogy nekünk van közös jövőnk.
Rögtön megtaláltuk a közös szenvedélyt, a színházat.
17 éves korom óta ismerem és mennyi őrült dolgot csináltunk mi ketten,
sokat nevetünk rajta még most is.
Szőkés barna, félhosszú, mindig lófarokba fogott haj, barna szemek, vékony testalkat,
az elmaradhatatlan napszemüveg, amit a szemén még soha nem láttam.
Mindig a fején viseli, így tűrve el néhány rakoncátlan hajszálat.
Krisz könnyed, légies alkat, ahol ő megjelenik, ott szem nem marad szárazon.
Szeretik a pasik, de állandó kapcsolata nem igazán van.
Krisz a szerelembe szerelmes, és talán egy kitalált hősbe,
aki megmenthetné néha napján önmagától.
Megint a kertjükben talál minket a hajnal.
A patinás, kovácsoltvas kerti asztalon sorakoznak a sörös dobozok.
A fenyőfa alatt Krisz búcsúzkodik és arra kér, jöjjek vissza hozzá,
vagy legalábbis hívjam meg őt Hollywoodba.
- Még itt vagyok, szóval ne sirass! – nevetünk.
- Megváltozik az életem, és szeretném, ha ennek is részese lennél,
- Még itt vagyok, szóval ne sirass! – nevetünk.
- Megváltozik az életem, és szeretném, ha ennek is részese lennél,
mert nélküled úgysem tudom végig csinálni.
- Nyilván, hisz már be is tojtál ettől a szépfiútól.
- Nyilván, hisz már be is tojtál ettől a szépfiútól.
Azt hiszem, kell neked kintre egy személyi tanácsadó,
hogy ne cseszd el teljesen a dolgokat! – mondja Krisz, komoly képpel.
- Megkérdezem a szépfiút, van-e rá lehetőség.
- Csapj le rá, mert ha nem teszed, majd én megteszem. – kacagunk mindketten.
- Megkérdezem a szépfiút, van-e rá lehetőség.
- Csapj le rá, mert ha nem teszed, majd én megteszem. – kacagunk mindketten.
14.
"Kábán utazok hazafelé, elfáradtam, hosszú volt ez a nap. Megjártam Londont is, ez egy hétre is sok lenne. Otthon épphogy levetkőzöm, zuhanok is az ágyba. A lehúzott redőnyökön keresztül beszivárog a kinti világ. Tompa az agyam a sok ingertől, vagy a sörtől. Fénynyalábok cikáznak a szobám falán, egy ismeretlen világot vetítenek elém.
Álmomban látom őt, kimegyünk egy ajtón, de emberek indulnak felénk, szétszaggatni minket. Megmarkolom kabátja hajtókáját és visszarántom. Egy másik ajtón, egy másik világba lépünk, ő rám néz kék szemeivel, nem szól, de tudom hálás, amiért megmentettem a tömegtől. Kezem lassan kezébe csúszik, érzem a melegségét, annyira emberi, annyira valóságos. Ujjaink összekulcsolódnak, csak bámulom kezét, megbabonáznak hosszú ujjai. Megszorítja kezem, és csak nézem az arcát. Akkor látom, hogy a másik kezét is fogja valaki… egy lány, akitől bár szeretne, nem tud szabadulni.
„Mond mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg? Sebzett vagy és te sem tudod, hogy hol a helyed.”
Az életem teljesen megváltozott már most. Hetente kétszer találkozom Kekével, akivel a forgatókönyvet beszéljük át, stílusgyakorlatokat játszunk, jeleneteteket próbálunk. Hálás vagyok a segítségéért. Sokat tesz hozzá a játékomhoz, sokat tesz hozzá Allyhez.
Naponta 60 perc edzés, csípő, fenék, has. Nincs rossz alakom, de érzem, hogy kirobbanó formában kell lennem. Ehhez jön még hozzá a mozgástanár is heti egyszer, és heti 5 alkalommal angol óra. Így tényleg gyorsan elrepül az a négy hét. Kiskorom óta folyékonyan, már-már anyanyelvi szinten beszélek angolul, köszönhető ez anyám második férjének, aki angol volt. Most azonban, hogy szöveget kell tanulnom, és 3 hónapig előre láthatóan csak a telefonba fognak hozzám az anyanyelvemen beszélni, muszáj felturbóznom a nyelvtudásom is.
Észre sem veszem, és már az utolsó estémet töltöm otthon. Este a barátaimmal találkozom, ott van mindenki, hogy elköszönjön és néhány kedves ajándékot is készítettek, hogy ne legyek annyira magányos a Nagy Almában. Ami mint tudjuk, sosem alszik… mondjuk mostanában én sem sokat… hosszú, érzéki ujjak üldöznek álmomban. Visszatérően álmodom a kezével, hogy megfogom, és szorítom, nem engedem el, míg egy utolsót dobban a szívem. Utolsó levelezésünk óta, ami egyébként egyben az első is volt, nem hallottam felőle. Nem hívtam fel, nem mertem, és ő sem hívott. Paparazzi fotókat találtam rengeteget és híreket is olvastam. Magányosan forgat valahol az ausztrál sivatagban, a barátnője nem kísérte el, ami furcsa, hisz minden külföldi forgatáson ott van, ha épp nem filmez ő is… márpedig most nem filmez. A forgatás tegnap előtt véget ért, lefotózták L..A.-ben… egyedül. Aztán kutyát sétáltatott egy barátjával, boltban vásárolt, sörözött. Néhány szerencsés rajongóval elég kelletlenül készített pár fényképet. Nem nyilatkozik senkinek és semmiről. A hírek szerint holnap New Yorkba utazik, hogy újra forgasson…
Álmodozásomból Lackó hangja rángat ki.
– Ügyes légy csaj, ne hozz szégyent ránk! Csak viccelek! Imádunk és veled vagyunk, hívj, ha beszélni akarsz valakivel!
Krisz lép hozzám.
– Nagyon fogsz hiányozni! Remélem, hogy nem három hónap múlva látlak! Írj mindennap és hívj, amikor csak tudsz! Tündökölj Drágám, ez a te nagy esélyed, ez volt az álmod, csináld meg! Te vagy a legjobb ezt soha ne feledd, és ne higgy senkinek, aki mást állít! Vigyázz magadra! Visszavárunk! – könnyes a szeme, sírni tudnék, de most nem akarok.
– Ti is hiányozni fogtok, magammal viszek mindent, amit tőletek kaptam, itt belül – mutatok a szívem irányába.
Utoljára hajtom fejem álomra az egykori gyerekszobámban. Vajon látom-e még ezt a szobát így, ahogy most? Anyám motoszkál kint, könyvet olvas, olyan megnyugtató a jelenléte, biztonságot adó. Utolsó estém itthon, így aki most vagyok. Fogalmam sincs mi vár rám, de nem félek, tudom, ha őt meglátom, elszáll a félelem, elszáll a kétely… jók voltunk. Becsukom a szemem, álomba merülök és az a kéz újra hív, magához húz…"
A folytatásért, vásárlásért katt ide:
2014. jún. 7.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)