Látogatók száma

2011. febr. 1.

GÖRBE ESTE



Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül. Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is. Ahogy hazafelé botladoznak, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék. Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, a bokrok közé. Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat. Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot. A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron található virágokról leszakít egy nagyobb levelet. Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának: - Te, komám, nem tudom hol voltak a lányok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza! - Az semmi! - mondja a másik. - Te még szerencsés vagy, az enyémnek a seggén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy "Sosem felejtünk el, a helyi tűzoltóörs!"